… avagy az elrettentő példa.
7:10 – A második szundi után inkább átállítom az ébresztőmet 8:15-re. Kell az alvás. A 8:30-as megbeszélésre meg úgy is odaérek. Csak egy szobával arrébb kell mennem. És pizsiben is pont jó leszek. Majd felveszek rá valami normális pulcsit…
8:25 – Még nem látok. De azért felrakok egy kis sminket, hogy a kollégák ne rémüljenek halálra, ha 5 perc múlva meglátják a fejem. A laptopom kamerája az utolsó sejt részletességéig képes megmutatni a valóságot a virtuális térben – éljen a fejlődő technika… Álmosan benyomom a gépet, felteszem a vizet a kávéhoz és bemelegítem a hangszálaimat, hogy a reggeli dörmögő hangot leplezzem.
8:33 – Kávé és reggeli majdnem(!) készen. Beköszönök a többieknek – vagy csak tenném, de le vagyok némítva. Integetek. Még kicsit pakolászom – gyors betekintést engedek minden kedves kollégám számára konyhaszekrényeim kongó ürességébe-, majd bekucorodom a kanapéra.
8:36 – Még a színházi késésen belül vagyunk. Kicsit nagyobban, kicsit kisebben, hanggal, szakadozva vagy anélkül, boltból hazafelé sétálva, kiabáló gyerekkel a háttérben vagy ölben – lassan, de biztosan mindenki megjelenik az éterben.
9:00 – Minden infó megvan az eredményes munkanaphoz – már tudom, mit csinált „A” kolléga és mit kell csinálnia „B”-nek. Mindeközben rámelegítek a munkára egy kis egészséges multi-taskinggal. A legfrissebb híreket átböngésztem, a Facebook-ot is csekkoltam, üziket megválaszoltam. Készen állok a napra!
9:19 – Ki mondta, hogy a home office-ban nem hatékony az ember? A számlákat befizettem, a privát üzenetek mellé beillesztettem a stílusukban megfelelő matricákat és gif-eket, sőt, még sutyiban egy mosást is betettem (melyhez a „Jaaaj, alig hallak Titeket, inkább lekapcsolom a kamerát!” tökéletes alibi volt). Mindeközben néhány magabiztos hümmögéssel vagy bólogatással biztosítom a csapatot 100%-os jelenlétemről.
9:30 – Végre eljött az én időm – micsoda remek ötletem támadt, gyorsan mondom is, bevágódom a főninél. Belekezdek… Hahó, süketek ezek…? Miért nem figyel senki? Hol az „unmute” gomb? Tök mindegy… mire megtaláltam, már más mondja…
10:20 – Legyünk őszinték magunkhoz: két órája beszélünk a semmiről. Már legalább 10 receptet megnéztem, hogy mit főzzek és feszengek, mert a reggeli kávé már leért. A virtuális meetingen sosincs szünet?
10:35 – Végre vége. Hazudnék, ha 5 percnél többet fel tudnék idézni a beszélgetésből. Kell egy kis szünet… Benyomom a kedvenc sorozatomat és már készülhet is az ebéd. Kiteregetek, visszahívom a barátnőmet, képben tartom magam az aktuális hírekkel és online bevásárolok. Nagyon pörgök.
12:07 – Eskü, csak még egy utolsó rész… Addig lefőzök egy kávét, anélkül nem menne a munka…
12:45 – Majd elalszom… elnyúlok a kanapén. Csak lehunyom a szemem… egy 5 percre…
14:50 – Jééézusom! Ennyi az idő? 6 nem fogadott hívás. Mikor halkítottam le magam? Ja, hogy fel se hangosítottam még ma magam… Mindegy, még van 1-2 órám, azalatt megváltom a fél világot…
15:00 – Bevillanó értesítés a telómon. Pedig én csak két perc nyugodt Instázásra vágytam… Erről a meetingről mégis mikor jött meghívó? És minek hívtak meg? Na de, ne mondják róla, hogy nem vagyok kötelességtudó… Instázni közben is tudok…
16:15 – Annyit ültem, tisztára elgémberedtem… és kifolyik a szemem… éhes is vagyok. Megyek… Harapok valamit.
18:30 – A lelkiismeretem visszahúz. Még alig válaszoltam meg egy-két emailt. Valamit muszáj lenne letenni az asztalra.
18:31 – Jó, hát ezt ma már úgy sem tudom befejezni… Majd holnap felkelek kicsit korábban!
Másnap – 7:10 – A második szundi után inkább átállítom az ébresztőmet 8:15-re…
