Németh Éva, a GROW integratív coach képzésének vezetője a programról
Az integratív coach képzés (ICK) útja
A 2012-es kilövés óta sok minden történt. A coaching szakma egyre ismertebbé válása és széles körű hasznosíthatósága, valamint képzésünk magas szakmai és tartalmi színvonala révén, eddig közel 300 résztvevő szavazott nekünk bizalmat, és 2018-ban már a 22. képzési csoportunkat indítottuk el. Miközben tudást adunk át, mi magunk is elkötelezetten és folyamatosan képződünk, tapasztalunk, változunk. Ennek hozamát évről évre visszaforgatjuk és beépítjük a tananyagba, ezáltal egyre bővebb, színesebb tartalom születik. A személyre szabott tudásátadás érdekében növeltük a képzési időt (15 hónap), és csökkentettük a csoportlétszámot (12 fő). A tudásrepertoár bővítése céljából az integratív coach-képzésre épülő programokat kínálunk, úgymint „Team- és csoportos coach-képzés”, valamint „Business coach-képzés”.
Grow-specifikus jellemzők
Egyedülállóan sokrétűnek és színesnek érzem azt a módszertani palettát, ami méltóvá teszi képzésünket az integratív jelzőre. Az alapozó képzést követően betekintést nyújtunk a Process Communication Model ® (PCM) személyiségtipológia rendszerébe, a tranzakcióanalízis világába, a Gestalt terápia alapjain nyugvó coachingba, a neuro-lingvisztikus programozás (NLP) eszköztárába, valamint a megoldásorientált Solution Focus irányzat csodáiba. Emellett life és business környezeti összehasonlítást végzünk, integrálunk, aminek következtében végzőseink megérezhetik, kidolgozhatják saját coaching irányzatukat.
A magas szakmai tartalomért az ICK szenvedélyesen elkötelezett, hatfős tréneri csapata coach-ként, trénerként, valamint oktatott modulja vizsgázott szakértőjeként felel. Egyediségünk, eltérő személyiségünk és stílusunk a szakmai sokszínűséget reprezentálja, ezzel is segítjük a leendő coach-ok útkeresését.
Képzéseink legnagyobb hozama
Kiemelten fontosnak tartjuk, hogy a 70 százalékban gyakorlatorientált kurzusunk fókuszában a mély önismereti munka áll. A tizenkét fős csoporton belül triádokban (háromfős kiscsoportban) dolgozunk, kizárólag saját életünkből vett elakadásaink, életkérdéseink feldolgozásán keresztül. A kiscsoportok gyakorló óráit minősített coach-ok, mentorok támogatják, hogy az elméleti tudás gyakorlati tevékenységbe fordulhasson. Képzési programunk két (egymásra épülő) szinten valósul meg: alapozó (4 kontaktnap), valamint haladó kurzus (17 kontaktnap) során. Ez lehetőséget ad arra, hogy a résztvevő egy rövid, ám intenzív betekintés után tudatos és valódi döntést tudjon hozni a hosszú távú, haladó képzés iránti elköteleződéséről. Vizsgázott résztvevőink fejlődését havi csoportos szupervíziók alkalmával támogatjuk. Végzett tehetségeinket pedig, akár GROW-s színekben is örömmel látjuk!
A képzők sikerélménye
Az ICK szakmai vezetése maga a csoda, egy szakmai díj. Játékosabb énemnek élmény, igazi hobbi. Fantasztikus érzés, ahogy a csoporttagokkal és a kollégákkal együtt megéljük a felelősségvállalás, a tudatosodás, a támogatás, a fejlesztés és fejlődés, a motiváció és a változások eredményét: az egyre önazonosabb, hitelesebb és boldogabb létminőségeket, leendő kollégáink látványosan elmélyülő szakmai tudását. Számomra a lét ebben a térben igazi flow élmény! Ezt jelenti az ICK.