Keressük a fogódzókat, hogy hogyan lelhetünk egyensúlyra, mit tehetünk azért, hogy a lehető legkevésbé sérüljünk. Ehhez igyekszünk most néhány, a mentális egészségünket támogató, a pszichés egyensúlyunkat fenntartó technikát, gondolatot bemutatni.
„GROW Csoportként kiállunk a béke és a menekültek mellett.” Ez a legfontosabb, amit hiszünk, és amiben élünk most, hogy sosem képzelt közelségbe került hozzánk a háború, ami az ember legrombolóbb ösztöneinek a fellángolása.
A közelünkben van, de közben mégis éljük a megszokott életünket; összeomló városokról, fiaikat, idős szüleiket hátrahagyó, a semmibe menekülő emberekről, gyerekekről látunk képeket, miközben itthon, a munkahelyünkön a havi zárással vagy a gyerek focimeccsével kellene foglalkoznunk. Nagyon különböző és a végleteket sem nélkülöző módon éljük meg ezt az extrém helyzetet.
Lőrincz Orsi, a GROW Csoport ügyvezetője egy, a háborús helyzethez való alkalmazkodásról szóló belső megbeszélésünkön ezt mondta: „Állandóan a biztonság jár a fejemben. Ekörül forognak a gondolataim. Megrendült a világképem, felborult mindaz, amit hittem arról, hogy mit tanultunk meg a 21. századra a történelemből. Vissza kellene találnunk egyfajta biztonságérzethez. Biztonságunknak pedig több vetülete van: fizikai, érzelmi és anyagi is. Az a kérdés, ezekről hogyan tudunk most gondoskodni.”
Érzelmi elsősegély
Nézzük hát sorba, mit tudunk tanácsolni annak érdekében, hogy e három téren növelhessük a biztonságérzetünket. A fizikai és anyagi biztonságot kezelhetjük együtt, hiszen ezek operatív cselekvést igénylő dolgok. Ugyanakkor megrendülésük az érzelmeinkre hat. Ha ránktör az aggodalom, félelem, szorongás, hogy mi történik, ha … (és itt most nem sorolom a hírek hallatán a gondolatainkban megjelenő esetleges negatív jövőképeket, mert nem cél a félelmekhez tárgyakat adni, sőt!) akkor érdemes visszaterelni a gondolatainkat a jelenbe. Egyrészt tudatosítani magunkban, hogy Magyarországon (vagy máshol) vagyunk, ahol nincs háború, nincs életveszély. Ha ez nem lenne elég, és a félelem nem múlna, akkor egész konkrét fókuszváltó technika az, hogy az ember kipécéz a környezetében egy tárgyat, és kényszeríti magát, hogy arra a tárgyra figyeljen legalább fél percig. Mekkora, hol van, milyen a színe, milyen a formája stb. Ez segít az aggasztó jövőből visszatérni a jelenbe, és csökkenteni az érzés intenzitását.
Tervezés
Az akut kezelés, a magunknak adott érzelmi elsősegély mellett pedig fontos az is, hogy kigondoljuk, lehetőleg társunkkal, családunkkal egyeztetve, hogy mit fogunk tenni, ha nagyobb baj lesz. Érdemes emlékeztetni magunkat egy-két nehéz helyzetre, sajnos a covid-járvány szolgáltathat ehhez elég példát, amikor a veszéllyel és a bizonytalansággal sikeresen megbirkóztunk. Erősít minket, ha felidézzük magunkban, hogy vész esetén is cselekvőképesek tudunk maradni, jó megoldásokat tudunk találni. Hiszen már megtettük többször is. Ha újra arra kerülne a sor, hogy gyorsan és okosan kell cselekedni, megint menni fog. Emellett pedig, ha úgy érezzük, hogy bizonyos dolgokat meg kell tennünk, hogy bebiztosítsuk magunkat, akkor azt tegyük meg. Lehet, hogy más azt állítja, hogy túlzás, túlzott aggodalmaskodás, szükségtelen – de ha mi attól érezzük magunkat biztonságban, hogy mondjuk a kutyának csináltatunk útlevelet (és más példákat most szintén nem hozok), akkor azt tegyük meg.
Nincs demoralizálóbb érzés, mint az, hogy tehetetlen vagyok a sorsom alakulását illetően, és ha vannak apró vagy nagyobb dolgok, amiket megtehetünk, tegyük meg.
Ha más emberek mást gondolnak fontosnak, akkor ők meg tegyék meg azt. Nem kell ebben egyformán gondolkoznunk. És sokkal jobb valamit megtenni, mint naponta hússzor rágondolni, majd elhessegetni a gondolatot.
Tudatosítás
A fentiekkel már egyben az érzelmi biztonságunkat is szolgáltuk. De ezek mellett még van néhány dolog, amit megtehetünk magunkért ezen a téren. Legfontosabb szerintem az elfogadás. Legyünk tisztában azzal, hogy a jelen háborús helyzet szélsőség, amire a szélsőséges reakciók a „normálisak”. Mindenki másképp reagál, valaki elfedi magában az egészet, igyekszik nem törődni vele, valaki mélyen átérzi, valaki sír, más humorizálni próbál… Önmagunkat is meglephetjük saját érzelmi reakcióinkkal, és másoké is meglepő, vagy furcsa lehet számunkra. Igyekezzünk gyakorolni az elfogadást önmagunk és mások felé. Tudatosítani magunkban, hogy az érzelmek csak érzelmek – nem a személyiségünk, csak érzések, jönnek és majd elmennek. Ez a gondolat segíthet elviselni azt, amikor nagyon nehéz. Azt pedig ne várjuk magunktól, hogy ne legyenek kisebb-nagyobb sűrűséggel rossz érzéseink, ne legyünk dühösek vagy szomorúak. A helyzet indokolja ezt.
Megfigyelés
Az is egy hatásos érzelemkezelési technika, hogy ha nagyon elöntenek minket a nehéz érzések, akkor azokat ne elnyomni igyekezzünk, hanem megfigyelni. Azon kezdhetünk el gondolkozni, hogy milyen érzés ez, mi lehet a pontos elnevezése. Hol érzem a testemben? Ha színe lenne, milyen színt társítanék hozzá? Lehet, hogy nem tűnik hasznosnak ez a gondolatmenet, de ha kipróbáljuk, a hatását érezhetjük. Érzelmeink intenzitása csökkenni fog, mivel az érzelmi működésünk mellett a kognitív működést is bekapcsoljuk. Ha elhessegetjük az érzéseinket, akkor a mentális energiánkat elviszi ez az erőfeszítés: nem megküzdünk, hanem elfojtunk, és az elfojtás sosem lehet teljes. Valamilyen módon, intenzív stresszként, dühös vagy inadekvát kitörésekben, kínzó levertségben visszajöhet és vissza is jön. Érdemes inkább a tudatunkat használni, és szembenézni a kínzó érzéseinkkel.
Ugyanezt tegyük lehetővé a gyerekeinknek is. Akármekkorák is, érzik a feszültséget, hallják a híreket, beszélgetnek az iskolában. Fontos, hogy tekintsük validnak az érzéseiket, beszéljünk róla, és főként hallgassuk meg őket.
Mit gondolnak, mit éreznek a helyzettel kapcsolatban? A tényeket tegyük helyre – lehet, hogy egészen vad elképzeléseik vannak -, az érzéseket fogadjuk el, és arról mindenképpen biztosítsuk őket, hogy biztonságban vannak, és anya-apa vigyáz rájuk.
Mire tudok hatni?
Sokat tesz a mentális egyensúlyunk fenntartásáért az is, ha számba vesszük, hogy mik azok a dolgok, amikre van ráhatásunk, és mik azok, amikre nincs. Arra, hogy a jelen pillanatban mit teszünk, hogy kimegyünk-e sétálni vagy sem, van ráhatásunk. A következő napok hadműveleteire nincs. Érdemes azzal foglalkoznunk, amire hatni tudunk. Ez jelenti az események követésének korlátozását is. Ha rengeteg időnket töltjük a hatásunkon kívül eső események tanulmányozásával, ami persze természetes igényünk, de mégis csak a nyugtalanságunkat növeli, akkor eluralkodhatnak a tehetetlenség és a félelem érzései rajtunk. Ezért érdemes a hírolvasást limitálni, meghatározni, egy-két hírforrást és napi egy-két idősávot, amikor ezzel foglalkozunk – a többi időnkben pedig élni az életünket.
Tehetetlenségérzésünket az is csökkentheti, ha megkeressük a hozzánk illő módját annak, hogy hogyan segíthetünk. Ennek is különböző fokozatai vannak, más élethelyzetben, más erőforrásokkal másra vagyunk képesek. De ha megéljük azt, hogy megtettük, amit tudtunk, ha eközben összekapcsolódtunk más emberekkel, megéltünk egyfajta közösség-élményt, az biztosan jót tesz a lelkünknek.
Szokásaink is segíthetnek
Végül pedig fogadjuk meg azt, hogy vigyázunk magunkra. A jelenünkre. Kifejezetten fontos most, hogy gyakoroljuk azokat a szokásainkat, melyek általában segítenek abban, hogy jól érezzük magunkat. Sportoljunk, meditáljunk, zenéljünk – még ha azt is érezzük most, hogy ezek nem fontosak. Mégis azok, hiszen felelősek vagyunk azért, hogy fenntartsuk a lehető legjobb állapotunkat.
Tartózkodjunk, sőt mozogjunk a természetben, mert az a pszichénkre is jól hat. Kint a természetben drasztikusan csökken a stressz, javul az agyműködés, és megélhetjük az egységet valami örökkel, ami a pillanatnyi rossz múlandóságát is megmutatja.
Ha kivehetünk valami jót, valami értékeset a szomszédunkban zajló rettenetből, akkor az az értékeink helyrebillenése, az, hogy lehetőségünk van élesebben rálátni arra, hogy mi is az igazán fontos az életünkben. Ezt használjuk ki, és igyekezzünk megélni itt és most, a jelenünkben.
