A Time Out coaching a GROW új szolgáltatása, amely egyéni támogatást nyújt az erre nyitott és érdeklődő munkatársaknak, és egy új fejlesztési és munkatársi élményt növelő eszköz a HR kezében.
A GROW-nál, ahogy nevünk is mutatja[1] , mélyen hiszünk a coaching hasznában. Én már akkor is hittem benne, amikor még nem foglalkoztam coachinggal, csak saját bőrömön tapasztalhattam meg, hogy egy-két nehéz helyzet megoldásában már akár egy beszélgetés is továbblendít. Szerencsére ebben gyakran lehetett részem, hiszen a kollégák között mindig akadt egy-két hadra fogható coach, ha valamit meg szerettem volna beszélni. Egy átlagos munkahelyen ez nem így van. Még ha vannak is belső coachok, a kapacitásuk véges, és talán sokan a munkatársak közül nem is tudják, hogy érdemes lehetne hozzájuk fordulni.
Kinek mondjam el…
Szervezetekkel, egyéni kliensekkel dolgozva, és pszichológiai ismeretterjesztő cikkeimmel széles közönséggel kapcsolatba kerülve látom, hogy mennyien vergődnek néha olyan nehéz és kínzó helyzetekben, amiket sokkal könnyebben és kevesebb fájdalommal megoldanának, ha önismereti fejlődésükben nem egyedül lennének. Ha lenne – legalább néha – valaki, aki segít a szempontváltásban, a gondolatok és érzések harmóniájának megteremtésében, és a helyes, valódi célok kitűzésében, vagy a hozzájuk vezető akciók megtervezésében. Dolgozom vezetőkkel és munkatársakkal is egy egyórás személyes fejlesztő beszélgetésen 360 fokos felmérések vagy DC-k kapcsán. Ott tapasztaltam, hogy egy ilyen rövid találkozás is mennyit adhat, olyan felismerésekre vezethet, amelyek segítenek a továbblépésben. Előfordul, hogy négy-öt évvel azelőtt volt utoljára részük hasonlóban, és felemlegetik, hogy akkor mit tanultak magukról.
Stresszkezelés és munkavállalói élmény
A másik inspiráció, ami a Time Out coaching koncepciójához vezetett, a megnövekedett igény a megtartásra, amelyet mi a GROW-nál a megtartásnál nagyobb spektrumot lefedő munkavállalói élmény, vagyis employee experience (EX) fejlesztésével igyekszünk megválaszolni. Az EX megközelítés alapvetése az, hogy a munkavállalói élmény számos összetevőből építkezik, és a fizetésen túl rengeteg olyan lehetőség van, amellyel a munkatársak elkötelezettebbé, elégedettebbé (és ezen keresztül jobb teljesítményre képessé) tehetők, amelyekkel gazdagabbá válik az „élmény”, amit számukra a munkahely biztosít.
Mindezek mélyen talán két fontos szempont a legmeghatározóbb: megkapja-e a munkatárs az igényeinek, szükségleteinek megfelelő támogatást és bánásmódot, és összhangban vannak-e a szervezet céljai, értékei az ő személyes céljaival.
A HR és a felelős menedzsment számára kihívást jelent, hogy megtalálja azokat az eszközöket, munkáltatói szolgáltatásokat, amelyekkel vonzóbbá teheti a vállalatot. És bár az EX a teljes munkatársi életciklusban értelmezhető – onnantól kezdve, hogy valaki először hall a vállalatról, a felvételin elhangzó ígéretek és a valóság találkozásán át a munkahely elhagyásáig –, a legtöbb munkatársi élményt növelő eszközt juttatásként lehet elképzelni. A céges autótól kezdve a heti ingyenes masszázson keresztül a kávéautomatáig. De mi az, ami leginkább feszíti ma az embereket a munkahelyeken? Leginkább a stressz. A magas elvárások, az állandóan változó belső és külső környezet, a bizonytalanság, a hajszoltság, a munka-magánélet egyensúlyának nehézségei vagy akár a belső konfliktusok. Tudjuk, hogy az ártalmas stressz leginkább a kiszolgáltatottságérzésből fakad, valami fenyegetést él meg az ember, készenlétben van, de nem tudja, hogyan küzdjön meg vele. Azon is múlik, hogy mennyire stresszes valami, hogy hogyan címkézi meg a fejében, milyen gondolatok és érzések kapcsolódnak egy-egy eseményhez. Több módon lehet segíteni azon, hogy a munkatársak kevesebb stresszt éljenek meg, például a reziliencia tréning is egy jó eszköz. Ezenkívül pedig egy személyes, egyéni beszélgetés, egy valóban csak őróla és az ő aktuális problémáiról szóló megoldásközpontú coaching is rengeteget adhat.
Lélek-masszázs coachinggal
A Time Out coaching ennek lehetőségét adja meg minél szélesebb munkatársi körnek. A koncepció lényege, hogy előfizetéses rendszerben a szervezet havi igény szerinti coaching napot biztosít a munkatársaknak, amelyekre önkéntes alapon bejelentkezhetnek egy órára. A már jól ismert vállalati „masszázsszolgáltatás” ez is, csak éppen a léleknek. A coaching beszélgetésen a munkatárs határozza meg a témát, coachaink pedig azon vannak, hogy minél inkább rátaláljon saját erőforrásaira, amelyek a megküzdésben segítik, és nagyobb tudatossága, rálátása legyen saját lehetőségeire. Bízunk abban, hogy egy Time Out találkozás vonzóvá teheti a coachingot és önismeretet azoknak is, akik talán még nem találkoztak vele, és nagyobb lesz a nyitottság az önismereti fejlesztésekre, például a szervezet belső, ilyen jellegű szolgáltatását is inkább igénybe veszik.
A Time Out coaching kidolgozásánál arra is törekedtünk, hogy a HR számára sem csupán egy eszköz, juttatás legyen, hanem ezen kívül is adjon értéket. Nem elhanyagolható szempont az is, hogy kevés erőforrást igényel a HR-től.
Onnantól kezdve, hogy megvannak a kijelölt napok és helyszínek, és a szervezet dolgozói értesültek a lehetőségről (kommunikációs anyagokat biztosítunk ehhez), a szervezést és kommunikációt a résztvevőkkel a GROW végzi. De ami ennél fontosabb, hogy 36 fő felett, a diszkréciót természetesen megőrizve, elemzést készítünk a HR-nek, hogy melyek a tipikus kihívások, hol ütköznek a munkatársak nehézségekbe, milyen támogatásra való igény rajzolódik ki. Ez a HR-tevékenységek tervezésénél hasznos input lehet. Sokunk személyes missziója itt a GROW-nál, hogy a lehető legtöbb embert támogathassunk az önismeret, kapcsolatai hatékonyabb kezelése és egy békésebb, kevésbé stresszes élet útján. Azon is sokat gondolkozunk, hogy milyen eszközökkel támogathatjuk az ügyfeleinket, hogy eredményességüket jól teljesítő és elkötelezett munkatársaikon keresztül növelhessék. A Time Out coaching ezt a két célt
_______________________________________
[1] A GROW a coachingbeszélgetések egyik alapmodellje