… avagy vedd komolyan a rehabilitációt!
Előfordult veled az utóbbi hetekben, hogy üres tekintettel meredtél magad elé az aznap már ki tudja hányadik meetingen, és konstatáltad, hogy fogalmad sincs, mi hangzott el az elmúlt percekben? De ami még rosszabb, nem is igazán érdekelt, hogy miről volt szó? Érezted azt reggelente, hogy minden erődre szükséged van, hogy keservesen kimássz az ágyból? Ha vezető vagy, vannak olyan munkatársaid, akik akkor sem lelkesednek, vagy mosolyognak, ha a fejed tetejére állsz? A karácsonyi, újévi szabadság után úgy érezted, hogy túl hamar elillant a kipihentséged, és máris a mókuskerékben találtad magad? Megfordul a fejedben olyan gondolat, hogy teljesen elcsigázott vagy, pedig még csak év eleje van? Gondolkodtál azon mostanában, hogy miért vagy kisebb teljesítményre képes, mint régebben voltál?
Ha a fenti kérdések némelyikére, vagy többségére igennel feleltél, akkor vagy nálad, vagy a környezetedben felütheti a fejét a kiégés. Amivel roppant fontos lesz foglalkoznod. A kiégés ugyanis nem múlik el, nem lehet kipihenni és a hosszan tartó kiégés nagy anyagi és egyéb károkat okoz, mind az egyéneknek, mind a szervezeteknek. 2022 könnyen lehet, hogy a „kiégés éve” lesz, és mindenki jobban jár, ha minél előbb elkezdünk foglalkozni a témával.
A jelenség nem új keletű, régóta beszélünk róla, de míg régebben egy-egy szervezetben vagy csapatban a kiégéssel küzdők voltak kisebbségben, addig mára, sok szempontból a pandémiának köszönhetően, a munkatársak többsége szenved tőle. A WHO definíciója szerint a kiégés olyan állapot, mely a nem jól kezelt munkahelyi stressz következménye. De míg a stressz bizonyos technikákkal csökkenthető, és pihenéssel, kikapcsolódással oldódik bennünk, addig a kiégés, vagy ahogy sokan angolul hívják, a burn out ha egyszer kialakult, akkor már nem lehet egyszerűen kipihenni.
Miről ismerjük fel?
Első, és legkézenfekvőbb tünet valami mély, és nem igazán múló fáradtság, kimerültség-érzet. Ezzel az érzéssel együtt jár az is, hogy elkezdjük igencsak sötéten látni a helyzetünket, az eredményeinket. Önbecsülésünk csökken, rossz véleménnyel vagyunk magunkról és a képességeinkről. A következő tünet az érzelmi eltávolodás önmagunktól és másoktól. Vannak, akik ezt úgy írják le, mintha ködben lennének, tompán érzékelik a világot maguk körül. Eltűnik a lelkesedés, az öröm, energiátlanná válunk. És jellemző még egy közönyös, cinikusságba hajló hozzáállás is, ami különösen akkor feltűnő, ha valaki ezt megelőzően nem volt ilyen.
Ez az „ugyan, minek, semminek semmi értelme, úgysem lesz ebből semmi, ha még most jónak is tűnik, úgyis el fog romlani, minek örüljünk” hangulat, ami gyakran mások ellen is fordulhat: munkahelyen például a szervezet, a vezetők és a munkatársak jószándékát, rátermettségét és kompetenciáit megkérdőjelező módon.
A legrosszabb esetben a kiégés összeomláshoz, teljes munkaképtelenséghez vezethet – de kevésbé súlyos esetekben is jelentősen csökken a hatékonyságunk. Amellett, hogy nem érezzük jól magunkat, kevésbé is haladunk. Halogatjuk a tennivalókat, értelmetlen és felesleges pakolászásokat vagy kattintgatásokat végzünk ahelyett, hogy azzal foglalkoznánk, amivel „kellene”. Ilyen félig-meddig kiégett állapotban igencsak vacakul érezzük magunkat, a motivációnk eltűnik, és gyakran ezt úgy igyekszünk orvosolni, hogy munkahelyet váltunk. Ami akár működhet is, de – és ezt most már biztosan a covidnak, és a miatta kialakult bizonytalan viszonyoknak köszönhető – annyian érzik mostanában kiégettnek magukat, és a munkahelyeken is annyi, a kiégés irányába terelő változás történt, hogy nem feltétlenül lesz hova menni, ha nem változtatunk.
Nézzük meg egy kicsit a számokat!
Az Amerikai Pszichológiai Társaság (APA) legutóbbi felmérése szerint soha nem volt még annyi kiégéses tüneteket mutató ember, mint ma. A felmérésben résztvevők 79%-a szenvedett munkahelyi stressztől a felmérést megelőző hetekben. Ötből három megkérdezett azt mondta, hogy a stressz negatív hatását más területeken is érzi: csökken az érdeklődése, a motivációja, az energiája. 36% szellemi fáradtságot, 32% érzelmi kimerültséget, 44%-uk fizikai fáradtságot érzett, ami a 2019-es hasonló felmérés eredményeihez képest 38% növekedés. Egy felmondási hullám is elindult már a tavalyi évben. Csak áprilisban az Egyesült Államokban négymillió ember hagyta ott a munkahelyét. Ők, és különösen a vezetők közülük, legnagyobb részben a stressz és a kiégés miatt mondanak fel.
Mi az oka? Miért égnek ki most a munkatársak és a vezetők?
A legkevésbé triviálissal kezdem, amire David Rock, a Neuroleadership Institute igazgatója hívja fel a figyelmet a Harvard Business Review hasábjain. A járvány három éve kezdődött el, már nem állunk sokkhatás alatt, vissza-visszatér a normál kerékvágás – de még nem tért végleg vissza a megszokott állapot, még jöhetnek és jönnek is újabb visszaesések, és valójában még azt sem látjuk pontosan, hogy milyen lesz az új „normális”. Rock egy lábsérülés analógiáját használja. Ha futás közben, vagy egy síbalesetben megsérülünk, messze nem a sérülés pillanata vagy az azt követő percek a legnehezebbek. Ilyenkor testünk erőgyűjtés és fájdalomcsökkentés céljából adrenalint termel, ami átlendít minket a nagy fájdalmon, és lehetővé teszi, hogy megtegyük, amit tennünk kell, például segítséget hívjunk. Nehezebb és rosszabb a lábadozás: bizonytalanok vagyunk, hogy sikerül-e teljesen meggyógyulni; egyes álmainkról lehet, hogy örökre le kell mondanunk; és a fizikai fájdalom is konstanssá válik, ami nagyon demoralizáló. Majd jön a rehabilitáció, aminek során frusztrálóan sokáig járhatunk gyógytornászhoz, és úgy érezzük, hogy alig fejlődünk. Ha türelmetlenek vagyunk, és elkezdjük „normálisan” használni a sérült végtagot, könnyedén visszaeshetünk a hetekkel azelőtti állapotba.
Egy sérülés fizikai trauma, a covid viszont ugyanilyen hatású lelki trauma (volt), és ugyanilyen fázisokon is megyünk keresztül. Most természetesen nem magáról a betegségről, hanem a miatta kialakult helyzet hatásairól beszélünk A járvány kitörésekor mindenki kapkodott, pörgött, hogy túléljen, a munkája is túlélje, a gyerekek is el legyenek látva, a home schooling is menjen stb. Bár fárasztó volt, mégis volt benne energia. Az elhúzódó és gyötrelmes hullámok, a második, a harmadik és a már ki tudja hányadik hullám – okozta az igazi lelki bajt.
Az örökös bizonytalanság-érzet, a rutin, a kiszámíthatóság hiánya, a félelem, az hogy a legegyszerűbb dolog is, mint boltba menni, vagy a gyereket iskolába engedni, élet-halál döntésnek tűnt, amit nekünk kellett meghozni. Ez az időszak teljesen kizsigerelt minket. Megvannak ennek a tudományos bizonyítékai is, hogy az ilyen körülmények erős stresszforrások, és tulajdonképpen ugyanazt a fájdalomközpontot kapcsolják be az agyban, mint a fizikai fájdalom.
Most lennénk a járvány okozta trauma szempontjából a rehabilitáció fázisában. Ami azt jelenti, hogy nem lenne szabad türelmetlenkednünk. Nem kéne azt várni magunktól, hogy annyit bírjunk, mint korábban, új készségeket kellene elsajátítanunk, esetleg hosszú időre jó lenne lejjebb adni az elvárásokat. Mert ha ezt nem tesszük, akkor hamar úgy járunk, mint az a felépülő sportember, aki az orvos tanácsa ellenére idő előtt kimegy a pályára, aztán a kiújult sérülése miatt újra ágyhoz kötve feküdhet hetekig.
Lelki szempontból ez az „újrasérülés” maga a kiégés. Az, hogy egyszerűen már nincs miből feltölteni az energiakészletet. Ehhez képest sokan önmaguktól is azt várják, hogy ugyanúgy jöjjenek-menjenek, pörögjenek, mint régen – és hát a vállalatok vezetői is szeretnék felpörgetni a businesst. Pedig a munkavállalóknak úgy en bloc, szerte a világon, erre most nincs energiája.
Minderre a hatásra pedig még rárakódik, hogy a kialakult hibrid munkavégzési viszonyok között is sok stresszt növelő tényező lehet: önmagukban a videomeetingek, az emberi kapcsolódások hiánya, a teljesítmény megítélésének nehézségei (könnyebb látnom, aki itt van, mint aki távolról dolgozik), a munka-magánélet egyensúlyának felborulása és még sorolhatnánk.
Vannak azért olyan jó gyakorlatok, munkahelyi szokások, megerősíthető viselkedések, melyek hosszú távon is a kiégés ellen hatnak. Mi a Grow-nál nagyon fontosnak tartjuk, hogy minél több szervezetben ismerjék, és ha lehet, alkalmazzák is ezeket. Ezért social media oldalainkon indítunk egy sorozatot, melyben rendszeresen olyan eszközöket mutatunk be, melyek egyszerűen alkalmazhatók, és melyek segíthetik a vezetőket, de mindenki mást is abban, hogy felvegyék a harcot a kiégéssel. Ez lesz a #Stress-DownFriday, pénteki legjobb gyakorlataink a kiégés ellen.
