Komplex projektmenedzsment képzés – Stratégiától a megvalósításig vezetünk végig a projektmenedzsment alapjain és gyakorlatain. Kapcsolódj magabiztosan a stakeholderekhez, és válj a sikeres projektek motorjává!

Mi hívta életre a programot?

A GROW csoport trénerei és tanácsadói által tartott fejlesztési folyamatok kapcsán gyakran találkozunk azzal a jelenséggel, hogy a munkatársak és vezetők a jól végzett szakmai munkájukon túl több szálon kapcsolódnak az adott szervezet többi területének folyamataival is. Emiatt nem elég csak a saját területükön jónak lenni, hanem érdemes a teljes projekteket látni, vagy egy-egy feladat kapcsán projekt szemlélettel működni, projektet létrehozni. 

Ez a képzés segít megérteni, hogyan működnek a projektek, milyen előfeltételei vannak a siker elérésének, milyen kompetenciák kellenek a projektek definiálásához és végrehajtásához. A tréning során a résztvevők megismerik a stakeholderek igényeinek eredményes feltérképezését, a megfelelő kommunikáció és a hatékony projektmenedzser ismérveit, és gyakorlatokon keresztül sajátítják el a sikeres projektmenedzsment alapelveit. 

A képzés célja:

A képzés célja a hatékony projekt-alapú működéshez és projektmenedzsmenthez szükséges elméleti ismeretek és gyakorlati eszköztár átadása elsősorban vállalati környezetben dolgozó projektmenedzserek és projektfelelősök számára. 

A program során az alapvető szakmai ismeretek irányából kiindulva jutunk el a konkrét, testreszabott „best practice” alapú tudáshoz és gyakorlatokhoz. Ennek gyakorlati alkalmazását szimulált feladatokban és saját valós projektjeiken gyakorolhatják a résztvevők. 

A program kiemelt célként kezeli a jelenlegi szervezeti működés projektmenedzsment szempontjából releváns elemeinek azonosítását és ezek nyomán egy személyre- és szervezeti kultúrára szabott eszköztár kialakítását. 

Kiknek hasznos a program?

Bármely szakmai területen dolgozó munkatársak és vezetők számára, akik:

  • a jövőben, várhatóan több új projekt indításában és vezetésében fognak részt venni;
  • szeretnének előre lépni a karrierjükben;
  • szeretnének eszközökkel rendelkezni a vezetők támogatásában, a vezetőkkel folytatott szakmai/partneri szerep betöltéséhez;
  • szívesen fejlesztik a kommunikációs készségeiket, a rendszer- és stratégiai szemléletüket, és a szervezetfejlesztői gondolkodásukat és eszköztárukat;
  • szeretnének nagyobb magabiztossággal kapcsolódni a futó projektek stakeholdereihez.

Miért érdemes a GROW Projektmenedzsment képzését választani? 

  • 30 éves tapasztalattal rendelkezünk vezetői képzések, vezetői tanácsadás, projektek létrehozása, lebonyolítása és vezetése területén 
  • Széles tanácsadói tapasztalati háttér, amelyet a programba esettanulmányokon és példákon keresztül csatornázunk be 
  • Képzés – fejlesztési kompetenciákkal rendelkezünk: tudjuk, hogyan lehet gyorsan, izgalmas folyamatban, gyakorlatba forgatható fejlesztési programot összeállítani 
  • Nyílt képzéseink és képzési programjaink: a Trénerképző, az Integratív coach képzés és az Integrált vezetőképző évek óta sikerrel futnak. 

Kiket várunk a GROW Projektmenedzsment képzésre? 

  • Gyakorló Projektmenedzsereket 
  • Szakmai vezetőket és specialistákat, akik valamilyen szálon kapcsolódnak a szervezet projektjeihez; 
  • Expert kollégákat, akik maguk is vezetnek projekteket, vagy részt vesznek projektfolyamatokban 
  • HR vezetőket, specialistákat, generalistákat, HRBP munkatársakat 

A program koncepciója:

A modulok témái:

  1. Projektmenedzsment I.: – Projektmenedzseri szemlélet és készségek, projekt működési modellek. Projektvezetői szerep kompetenciái: proaktivitás-hatókör elmélet, felelősségvállalás-tulajdonosi szemlélet, folyamat és rendszerszemlélet-projekt életciklus és projektmenedzseri perspektíva. 
  2. Projektmenedzsment II.:Folyamatismeret és gyakorlati technikák a folyamatok vezetéséhez, hatékonyságához. Humán fókusz: eredményes kommunikáció a társterületekkel, vezetőkkel és a projektben dolgozó munkatársakkal. Motiválás és hatalom nélküli vezetés művészete. 
  3. Projektmenedzsment esettanulmányok: – Projektek szerepe a szervezetben – egyének és csoportok támogatása, módszertanok, eszközök, konkrét eset feldolgozása, vezetők elkötelezése, partneri viszony kialakítása, saját eset feldolgozása. 
  4. Partneri kommunikáció, DISC PM fókusszal: – DISC alapú hatékony kommunikáció, a különböző vezetői és stakeholder viselkedési stílusokhoz való kapcsolódás. Önismeret, és partnerismeret tudatos használata a projektek folyamatában, és kommunikációjában. 
  5. Asszertív kommunikáció a sikeres projektekért: – asszertív kommunikáció: érdekérvényesítés és értő figyelem. Hatékony kommunikációs eszköztár a szervezet vezetőivel és a projektek stakeholdereivel. Feladatkiadás és visszakérés, konfliktuskezelés és visszajelzések adása. 
  6. Hatásgyakorlás és tárgyalási stratégiák, technikák: – határozott kommunikáció a szervezet különböző szintjeivel, érveléstechnika és érdekérvényesítés a megbeszéléseken, hatékony meetingek vezetése, hatásos prezentáció struktúrája, gyakorlati tippek. 

A program keretei:

  • 6 személyes tréning nap (9:00-17.00-ig) 
  • Gyakorló feladatok az alkalmak között 
  • Ismeretbővítő/készségfejlesztő olvasnivalók, videók, kérdőívek 

A program eredményeképpen a résztvevők: 

  • megismerik a hatékony projektmenedzsment alapjait és gyakorlati alkalmazását saját szervezeti példáikon keresztül, 
  • képesek lesznek a projektfolyamat átlátására, megtervezésére, a folyamat egyes elemeit önmagukban, és az egész folyamatban betöltött szerepük szerint is látni, 
  • megismerik a projektfolyamat egyes fázisait és a projektmenedzseri feladatokat,  
  • gyakorlati eszközöket kapnak a projektfolyamat egyes fázisaiban jellemző projektvezetői feladatok sikeres és hatékony megoldásához, 
  • megismerkednek a tervezés és megvalósítás folyamatával, a célorientált, ugyanakkor rugalmas projektmenedzsment eszközeivel, 
  • megismerik a lehetséges buktatókat és azok elhárításának hatékony eszközeit, 
  • a sikeres projektmenedzsment szempontjából nélkülözhetetlen humánmenedzsment ismerteket és technikákat sajátítanak el. 

A program trénerei:

 Nikitscher Péter – Szenior tréner, coach, tanácsadó 

Több mint húsz éve dolgozom projektek által átszőtt környezetben, ebből 10 évet kutatás-fejlesztési területen, ahol kezdetben területfejlesztési, majd oktatáskutatási és fejlesztési projekteknek voltam vezetője és résztvevője egyaránt.  

Trénerként és szervezetfejlesztőként az elmúlt tíz évben számos szakmai fejlesztési projektet vezettem, támogattam. Figyelmem nagyon hamar a nagyvállalati környezetben futó projektek sikertényezői felé irányult, szenvedélyesen keresve azokat az eszközöket és megoldásokat, amelyek fenntartható és testreszabott módon támogatják az adott szervezetet projektjei sikeres megvalósításában. 

Megközelítésem hátterét a  

– PMI – PMBOK (Project Management Body of Knowledge) 

– Prince 2 (PRojects INControlled Environments) 

– PM2  (by EU Comission) 

standardjai, valamint a nagyvállalati projektmenedzsment területén szerzett évtizedes gyakorlati tapasztalataim adják. 

 

Sándor Orsolya – Szenior tréner, coach, Learning Center vezető 

A GROW Csoport trénereként és a nyílt képzési üzletágunk vezetőjeként az elmúlt 20 évben számtalan kisebb és akár több éves projektet is vezettem, amiben kiemelt fontosságú volt, hogy megtaláljam a hangot az érintettekkel, hogy meg tudjam őket győzni egy-egy feladat elvégzésével, mindezt úgy éljük meg közben, hogy jól érezzük magunkat és mindenki azt tudja és úgy tudja beletenni a projektekbe, ami neki az erőssége. 

A DISC viselkedéstipológián keresztül ebbe a személyre szabott megközelítésbe, kommunikációba kaptok betekintést és konkrét eszközöket saját projekttagjaitok leghatékonyabb „mozgatásához”. 

Gergics Dániel – Szenior tréner, Public Speaking szakértő 

A GROW Csoport szenior trénereként, a hatásos és magabiztos kommunikáció szakértőjeként veszek részt ebben a programban. Nemzetközi előadóként és trénerként abban segítem a résztvevőket, hogy hatékonyan érvényesítsék érdekeiket és magabiztosan lépjenek fel. Hiszek abban, hogy a hatékony és magabiztos kommunikáció mindenre megoldás. Ennek elérése érdekében adom át résztvevőimnek azt az egyedi eszköztárat, amellyel nem csak a közönség fog minket határozottabbnak és érdekérvényesítőbbnek látni, hanem mi is úgy fogjuk magunkat érezni. A projektmenedzsment tréningeken arra fókuszálok, hogy a résztvevők tudatosan és meggyőzően kommunikáljanak, hiszen ez kulcsfontosságú a projektjeik sikeres megvalósításában. 

 

Tréner

Nikitscher Péter, Sándor Orsolya, Gergics Dániel

A képzés helyszíne

1037 Budapest
Montevideo utca 3/a.
GROW Tréningterem

A tréning időpontja

2025. szeptembertől 6 tréningnap
2025. 09.29-30., 10.21., 11.10., 12.01., 12.16.

A képzés részvételi díja

A program díja: 490.000.-Ft+ÁFA/fő

Early bird ár 2025. augusztus 1-ig: 460.000.-Ft+ÁFA/fő

Ha bármilyen kérdése van tréningünkkel kapcsolatban, vagy szeretne jelentkezni, az alábbi elérhetőségeken keressen minket:

Almási Éva 
Tel.: +36 30 411 4143 
e-mail:almasi.eva@grow-group.com 

© 2018 copyright GROW Group | A Grow Szervezetfejlesztési Tanácsadó Zrt. engedélyezett felnőttképzési intézmény, nyilvántartásba vételi száma: B/2020/003274; engedélyszáma: E/2024/000035