Tanpálya az önismerethez

2020, az automatikus coaching folyamat

2020 váratlanul nehéz év volt. A kihívások azonban legtöbbünknél fejlődéshez is vezettek. Egy coaching folyamatban rögzíthetjük, megerősíthetjük ezt, hogy előnyt kovácsoljunk a sok nehézségből.

Ha mindent úgy teszünk, ahogy megszoktuk, akkor nem sok változás következik be. Sokszor még gondolkodnunk sem nagyon kell, rábízhatjuk magunkat a robotpilótánkra, a beidegződéseinkre, ismerős válaszainkra, és telnek a napjaink egymás után. Ha ezekkel a napokkal, az életünkkel már nem vagyunk elégedettek, ha kevés az öröm és sok a stressz, ha több siker, elégedettség és nyugalom kellene, akkor a helyzet változásért kiált. Ezt a változást az ember belülről, önmagán keresztül tudja megkezdeni, de ez korántsem jelenti azt, hogy egyedül kellene ebben lennie. Egy coach ideális kísérő, szövetséges lehet a belső változásban, ami a coaching folyamat során történik meg. 

Gyakran a coaching iránti igényt a helyzet adja: például új pozícióba kerül egy vezető vagy átalakul a cég. Akármiért is van szükség coachingra, a folyamat lényege az lesz, hogy a járt út helyett új ösvényekre merészkedjen az ember, amelyek talán magasabb csúcsokra vagy nyugalmasabb rétekre vezethetik.

Magunk mögött hagyott megszokás

2020 meglehetősen különleges évként fog helyet kapni a történelemben, és ami már most biztosan elmondható róla, hogy kivétel nélkül mindenkinek el kellett hagynia a járt útjait. Akármilyen is a munkája, akármilyen körülmények között él, a járvány, a tavaszi lezárás, a társas távolságtartás, a home office, az iskolák bezárása mindenki életét megváltoztatta. Napok alatt kiestünk a komfortzónából és alig maradt életünknek olyan tevékenysége, amit automatikusan lefuttathattunk volna. Még az is tudatos átgondolást, tervezést és munkát igényelt, hogy mit fogunk ebédelni; holott lehet, hogy korábban csak lesétáltunk az étterembe, és kértünk egy A menüt.

Elhagytuk a komfortzónánkat: éljünk hát vele!

A coachingban ez történik: kilépés a komfort zónából, igényeink, szükségleteink és viselkedésünk tudatosítása. Minden módszer, mely során valódi fejlődés, változás érhető el, a tapasztalati tanulás ciklusát követi. Így a coaching is. A tapasztalati tanulás négy lépése, amely ciklikusan ismétlődik: 

  1. Konkrét tapasztalás, 
  2. a tapasztalás megfigyelése és visszajelzése, 
  3. ezek alapján absztrakt koncepciók kialakítása, minták felismerése, a változtatáshoz szükséges dolgok megfogalmazása, 
  4. tesztelés, a koncepciók alkalmazása, kipróbálása.

Általában az, hogy a megszokott életünkbe olyan tapasztalásokat vigyünk, amelyek újszerűek, nem jellemzők. Sok akaratot és erőfeszítést igényel Amegszokott dolgainkra úgy tekinteni, mint amikkel életünkben először szembesülünk, valamint tudatosítani őket. Pedig ezek az új tapasztalások és szemléletmódok elengedhetetlenek ahhoz, hogy fejlődés történhessen. 2020 azt hozta nekünk, hogy komfort zónánk elhagyása automatikusan megtörtént.

Tudatosabbak lettünk 

Tavasszal, miközben azon dolgoztunk, hogy újszerű körülmények között hogyan tegyük élhetővé, produktívvá az életünket, kénytelenek voltunk megfigyelni magunkat, például felmérni, hogy mire is van igényünk. Az emberek új mércét kaptak például ahhoz, hogy mennyi kapcsolattartásra van szükség. Vagy hol, milyen körülmények között tudnak hatékonyan dolgozni. Voltak, akiknek megnőtt a szabad- vagy egyedül töltött idejük, ők néha az életük nagy kérdéseivel is szembesültek, hiszen nem volt mód munkával, találkozásokkal vagy egyéb ingergazdag tevékenységgel elterelni a figyelmüket. Mások – jellemzően, de nem szükségszerűen a gyerekesek – hajszolttá váltak, és eljött egy pont, ahol le kellett állniuk, és tenni magukért vagy elengedni korábban fontosnak hitt dolgokat, mert elfogyott az energiájuk.

Nem beszéltem még olyannal, akinek 2020 ne hozott volna új belátást, új tanulást önmagáról. Igényeinkkel, szükségleteinkkel kapcsolatban tudatosabbak lettünk, értékrendünket áthangoltuk. Sokan rájöttek, hogy egészen más a fontos számukra, mint amit korábban annak hittek. Egy természetes, adottságként kapott coaching folyamat volt.

Többen fordultak hozzánk a nyár elején ezt a belső változást megtapasztalva, hogy egy valódi coachinggal rögzítsük a tapasztalatokat. Nem azért kínlódták végig – mert az önismereti tanulás bizony nem mindig kellemes – ezt a folyamatot, hogy a tanulságaikat aztán ne vigyék tovább. Vannak, akik megerősödtek saját szakmai vagy vezetői képességeiket tekintve, hiszen a visszajelzésekből és tapasztalatokból az látszott, hogy remekül megállták helyüket az új helyzetben is. Mások inkább munkahely és karrierváltásra jutottak, mert azt látták, hogy nem kapják meg jelen éltüktől azt, amire szükségük van.

Nem átmenet, új korszak

Lassan rájövünk, hogy nem átmeneti időszakról volt szó. Az otthonról dolgozós, néha lezárt, néha kinyíló világnak nem lesz vége egyhamar, így aki nyárig nem is tapasztalt meg drasztikus változásokat, mostanra ő is azzal szembesül, hogy adaptálódnia kell a bizonytalansághoz, a távolsághoz vagy éppen az összezártsághoz. Már látszik, hogy nem csak átvészelni kell a dolgot, hanem van, ami örökre átalakul. Ez a kényszerű adaptálódás megint csak önismereti munkát, fejlődést, változást jelent, ami szintén gyorsabban, hatékonyabban és biztonságosabban létrejöhet egy coachingban, támogatással.

Azt gondolom, és sok kliensemen azt látom, hogy ez a sok nehézséggel járó időszak jelentősen beindíthatja vagy felerősítheti a fejlődés iránti igényt és képességet. Mintha egy tanpályát adna az élet önmagunkhoz.

A coaching pedig a változást tudatosabbá, kiforrottabbá teheti, átlendíthet olyan akadályokon, amelyek leküzdésének szükségességét már érezzük, csak még nem szántuk el magunkat az ugrásra.

Abban is segíthet, hogy tisztábban lássuk azt, hogy mik a helyzet szülte kényszerűségek, mik azok a valódi önmagunkra utaló jelek, amelyeket máskor esetleg csak sokára vettünk volna észre, és amelyeket nagy kár lenne figyelmen kívül hagyni. 

© 2018 copyright GROW Group | A Grow Szervezetfejlesztési Tanácsadó Zrt. engedélyezett felnőttképzési intézmény, nyilvántartásba vételi száma: B/2020/003274; engedélyszáma: E/2024/000035