Történet-alapú Team Coaching

Mi a team coaching?

Team Coaching 1A team coaching célja, hogy egy, a közösség által elfogadható, támogatható cél elérése érdekében harmonizálja, fejlessze a vezetői csapatban meglévő kollektív képességeket, javítsa az együttműködési hajlandóságot, fokozza a hatékonyságot egyéni, csoport és szervezeti szinten egyaránt, mindezt úgy, hogy az egyes résztvevők egyben egy önismereti utazáson mennek keresztül.

Mi az új a Story Based Team Coachingban

Joseph Cambell és Carol Pearson munkásságára alapozva a team coaching folyamatában hét alkalom során a „Hős útja” állomásait járjuk végig, ahol mindenkinek lehetősége van azon archetípusokkal dolgoznia, amik a saját élete szempontjából fontosak.

Team Coaching 2Az egyéni történeteken végig menve kirajzolódik a menedzsment csapat közös „története”, ami egyben a szervezet „történetére”, versenyhelyzetére, stratégiai kihívásaira is reflektál. Ezen keresztül valósul meg a csapat egymás felé és a közös cél felé való elköteleződése.

Kinek ajánljuk?

  • Olyan vezetőknek, akik karrierjük során már számos tréningen részt vettek, ezért már más fejlesztési megközelítésre vágynak
  • Olyan szervezeteknek, ahol a vezetői csapatnak van szabadsága, autonómiája alakítani a szerezet jövőjét
  • Olyan vezetőknek, akik hisznek abban, hogy a vezetés karakter, és önismeret kérdése is
  • Olyan vezetői csoportoknak, akik elköteleződnek az iránt, hogy közösen, egymásra támaszkodva fejlődjenek
  • Olyan menedzsment csapatoknak, ahol az alignment, a bizalom és az együttműködés fontos és egyben fejlesztendő területek