English  

GROW BlogFeliratkozás

A Google és a könyörület

A Google vitathatatlanul mind innovativitás, mind üzleti eredményesség, mind munkahelyi kívánatosság szempontjából az elsők között van a világon, évek óta. A cég egyik első mérnökének, jelenleg a személyes fejlődésért felelős vezetőjének, Chade-Meng Tangnak a TED-es előadásából egy egészen más vetületből tekinthetünk rá a Google működésére. A felvetett kérdések már-már filozofikusak – Hogyan érhető el a […]

A Google vitathatatlanul mind innovativitás, mind üzleti eredményesség, mind munkahelyi kívánatosság szempontjából az elsők között van a világon, évek óta. A cég egyik első mérnökének, jelenleg a személyes fejlődésért felelős vezetőjének, Chade-Meng Tangnak a TED-es előadásából egy egészen más vetületből tekinthetünk rá a Google működésére. A felvetett kérdések már-már filozofikusak – Hogyan érhető el a legnagyobb boldogság? Mivégre vagyunk itt e Földön? – és komoly etikai kérdéseket is érintenek – Dolgunk-e a mások iránt gyakorolt könyörület, különösen az üzleti világban? A Google ezekre adott válaszai mégis igazán pragmatikusak, és nagyon jól példázzák azt a működést, ami egyéb – és nyilvánvalóan üzleti – téren is kiválóvá teszi ezt a vállalatot.

Chade-Meng Tang abból indul ki, hogy a Google mérnökei és tulajdonosai, talán éppen úgy, mint előadásának hallgatói, vagy mint bárki, boldogok akarnak lenni. Az agy boldogságközpontjában fMRI-vel valaha mért legnagyobb boldogságot egy szerzetesnél tapasztalták, aki éppen a könyörületességről meditált. Ebből levonható a következtetés, hogy a mások iránt érzett és gyakorolt könyörület, vagy együttérzés boldogságot okoz. Nade dolgunk-e az, hogy a mindennapokban könyörületesek legyünk? Néhány papnak és szerzetesnek mondhatni munkaköri kötelezettsége, de nekünk, többieknek ritkán jut eszünkbe. Pedig a szerzetes példája mutatja, hogy érdemes lenne ezzel foglalkoznunk, hiszen boldogabbá válhatnánk tőle. A könyörület, ha ekkora boldogságot okoz, nem kötelesség, hanem kellemes tevékenység. Miért nem gyakorolja mindenki? És mi lenne, ha még üzleti hasznot is hozna, az lenne igazán kellemes, az emberek boldogabbak lennének és haszon is lenne belőle.

Hogy megy ez a Google-nél? A Google egy olyan cég, ami idealizmusból jött létre, és most is az idealizmus élteti, és viszi előre. A könyörületesség céges megnyilvánulásai pedig mindig ugyanazt a mintát követik. A munkatársak egy kis csoportjával kezdődik a történet. Kitalálnak valamit, és nem kérdeznek senkit, nem kérnek engedélyt, hanem megvalósítják. Ezt látják a többiek, és egyre többen csatlakoznak hozzájuk, majd a mozgalom elég nagy lesz ahhoz, hogy hivatalossá váljon. Például a Google legnagyobb éves rendezvénye keretében a munkatársak a világ minden táján felajánlják munkájukat a helyi közösségeknek. Ezt eredetileg három dolgozó kezdeményezte. Számtalan ilyen ötlet van világszerte: 200.000 főt ellátó indiai kórház (egy mérnök, egy szakács és egy masszázsterapeuta ötlete alapján), vagy egy hatalmas kínai rendezvénysorozat, melyben már több mint 1000 iskola vesz részt, és társadalmi cselekvési versenyről szól.

Annyi ilyen társadalmi kezdeményezés volt a Google-n belül, hogy a cég érdemesnek tartotta egy társadalmi felelősségvállalás csapatot létrehozni, hogy támogassák ezeket a mozgalmakat. Ez szintén alulról jött, két munkatárs alkalmasnak találta magát e feladatra, és meg is írta saját munkaköri leírását. Ez a folyamat pont úgy zajlott, mint az összes innovatív kezdeményezés, ami a céget a csúcsra juttatja. De miért éri meg a társadalmi felelősségvállalás ilyen nagymértékű támogatása a vállalatnak? Itt ugye mégsem a Gmail létrehozásáról van szó, ezek a tevékenységek csak pénzt visznek, bevétel-generálás helyett. Boldogabbak a munkatársak? Hát ez talán még nem elég indok.

A könyörületesség három összetevőből áll össze.

  • Érzelmi: együttérzek veled.
  • Kognitív: megértelek.
  • Motivációs: segíteni szeretnék neked.

Mi köze ennek az üzleti stratégiához? Jim Collins, mostanra klasszikussá vált könyve a Jóból kiváló leírja az ötödik szintű vezető tulajdonságait, azon vezetőkét, akik képesek az átlagnál többre vinni, a jónál kiválóbbá tenni vállalatukat. Az ötödik szintű vezető megkülönböztető jegyei az alázat és az ambíció. Ezek összefüggésben vannak a könyörületesség összetevőivel. Az együttérzés és a megértés segít elnyomni azt az elhivatottságot, amit Chade-Meng Tang belső monomániának nevez, a motivációs tényező pedig segíti a megvalósítást. Egyszóval a könyörületesség lehet, ami ötödik szintű vezetővé tesz. Másik előny, hogy inspirált munkatársakat hoz létre, olyan környezetet, ahol az emberek tisztelik és csodálják egymást. Hiszen ki ne tisztelné azokat a munkatársait, akik egy elmaradott vidéken százezrek megsegítésére egy kórházat hoznak létre? Akik egy nagyobb jóért dolgoznak? Így a könyörületesség gyakorlása elősegíti az együttműködést, a kreativitást, hiszen inspirációt ad a mindennapokhoz.

És mi az a Google kultúrájában, ami támogatja a könyörületesség gyakorlását,és ezáltal kiválóvá teszi a céget?

  1. Szenvedélyes, törődéssel teli kultúra a nagyobb jó érdekében. Az újra és újra feltett kérdés, hogy hogyan tudná a cégünk a nagyobb jót szolgálni?
  2. Autonómia, önrendelkezés. Az egyik felsővezető így szereti jellemezni a Google-ban állandóan jelenlévő bottom-up folyamatokat: A Google olyan bolondokháza, amit a bentlakók irányítanak.
  3. Belső fejlődés szem előtt tartása. A vezetőképzés legfontosabb témái: önismeret, önuralom, együttérzés, empátia.